Rég nem írtam, ezért sorry. Most megpróbálok felzárkózni és talán egy kisregényt írok.
Elsősorban is elmondanám, hogy alakult elképzelhetetlenül szerencsés kapcsolatom. Nem jött össze. Csupán 2 szó elmondja. Eltávolodtunk egy hét alatt majd összejött egy csajjal miután bocsánatot kért tőlem..igazából (ezt nem mondtam neki) de örülök, hogy így alakult mert lezártam az egészet. Kellett hozzá ez a dolog hogy lezárhassam és ne foglalkozzak vele többé. És nem is teszem. Nem is gondolok rá, nem törődök vele. Saját magammal törődök és hogy boldog legyek. Ere túlzás mondani hogy sikerül...kifejtem:
Eddig is éreztem, hogy nem stimmel valami de valami komolyan. Nem csak ilyen átmenteni szomorúság és borúlátás. Folyamatosan elkeseredett vagyok. Nem bírom egyszerűen elviselni a kudarcokat főleg úgy, ha én mindent megteszek hogy ne érjen kudarc. Naphosszakat tanulok..Nem vicc..este 8ig tanulok úgy, hogy 2-kor érek haza. Álmos vagyok, fáradt vagyok és pihenni, lazítani akarok. De nem. Tanulok és tanulok mint valami aktakukac de mindhiába mert nem érem el a célom. Folyamatosan negatív a hozzáállásom és nem tudok változtatni. Ezt a szüleim mondták mert a múlt vasárnap kifakadtam. Egész este sírtam, hisztérikusan és visszafoghatatanul. Nem tudtam kontrollálni a feltörő érzelmeket. Nem tudtam aludni pedig éjfél volt. Anya egész este itt volt velem és beszélgettünk. Elmondtam neki mindent, hogy érzek és hogy látom a világot. Próbált vigasztalni de hiába. Azt mondta pszichológushoz kellene menni lehetséges. Én nem akarok, félek. Végül nyugtatót kellett bevennem mert nem tudtam elaludni..és másnap iskola..Ezt még tetőzi az, hogy megint beteg vagyok. Hát igen. Az immunrendszerem is ellenem dolgozik. Folyamatosan meg vagyok fázva, fáj a torkom és fejem. A manduláim a kétszeresükre vannak dagadva..remek érzés. Mondhatni felüdülés az az egy hét amíg általában nem vagyok beteg.
De azért, hogy valami jó is kerüljön az firkámba: megvolt az idei első és második kori is.
Nagyon jól éreztem magamat. Ott akkor legalábbis mert mikor hazajövök újra melankolikus állapotba kerülök. Nem túl vigasztaló. De ezt tegyük félre.
Tehát a kori.
Pénteken mentünk suli után az osztállyal. Vagyis egészen pontosan az osztály egy részével. Elsőnek egy kávézóba ültünk be mert volt még időnk amíg a pályára mehettünk. Nagyon jól éreztem magam velük pedig azt hittem, nem fogom. Tudok korizni egész jól de sokat estem. Nem önszántamból természetesen hanem mert összekapaszkodva mentünk és mindig kipördültünk a végén így nagy esések lettek. Be is vertem a fenekem és a térdemet (pont a fájósat), be is lilult még most is az de jó volt ennek ellenére. Ma is voltunk ugyan úgy suli után. Szerintem múltkor jobb volt de a mostanit is élveztem.
Aztán lássuk csak mi volt még velem...semmi. Ó igen majdnem megfeledkeztem! SEMMI NEM TÖRTÉNIK VELEM AZ ÉGADTA VILÁGON!!! SEMMI!! Iskolába megyek minden áldott nap, ott elütöm az időt aztán haza, tanulok, alszok ééééés újra UGYAN AZ. Unom az életemet. Nincs időm konkrétan sportolni sem. El akartam menni jógára hétfőn de annyit kellett tanuljak hogy nyolcig nem végeztem a jóga meg 5-től volt. Ez az. Köszi suli meg aki kitalálta a szervezetet hogy ennyi szabadidőm van amit magamra és az egészségemre szánhatok. PUSZI NEKTEK RÓZSI!
A mai napról annyit, hogy nem jobb se rosszabb mint a többi. Nincs kivel töltsem de igazából leszarom. Csak azt utálom ha az orrom alá dörgölik hogy ő nekik van valakijük és velük töltik..legyen vele de ne köcsögösködjön velem. Köszi.
